Écskának, Hubának és Lázár Ervin emlékének

− Kapitány úr, süllyed a kert! – mennydörögte a reggelbe egy öblös férfihang.
−Hűha, Berzsián! Még megfúlnak a koboldjaim!
Klopédia sebtében magára kapta a kanárisárga gumicsizmát, és fürdőköpenyesen, szivárványszínű esernyőjével kiviharzott az esőbe. A koboldok tánctere valóságos tengerré lett. Még a cinegék is aggódva kémleltek lefelé a cseresznyefán függő odújukból.
A koboldok nem jutottak el a fáig, olyan hirtelen szakadt le az ég. Egy termetes rozmaring ágaiba kapaszkodtak reményveszetten, miközben csapkodta őket az eső. Ebben a pillanatban megjelent a teraszon egy szál gatyában Berzsián, végignézett a rommá ázott mindenségen, és elkiáltotta magát:
− Azt a fűzfán fütyülő réz…!
− Ne, csak ezt ne! – fojtotta bele a szót élete párjába Klopédia. – Még pont a rézangyalaid hiányoznak ebből a katasztrófából!
Klopédia odacuppogott a bokáig érő vízben a rozmaringbokorhoz, és a zsebébe szedegette a pórul járt, lila emberkéket.
−Mindenki megvan? Szöcske, Borzas, Füzike… − vette számba a hajótörötteket. – Hol van Zsálya? Nem láttátok, Borzas?
− Segítség! – kiabált valaki. A koboldlány egy éticsigát próbált megmenteni, miközben egy spenótszárba kapaszkodott.
− Kitartás, jövök! – kiabálta Klopédia. Odaevickélt a spenótágyás romjaihoz, és csigástul megmentette Zsályát is, majd diadalmas léptekkel visszavonult a házba.
− De jól jönne nekünk ez a sok víz úgy egy hónap múlva!– kavargatta elgondolkozva a kakaóját odabent Klopédia. –Hanem nézzed, Szívem, itt azt írja a kerületi újság, hogy Kőbányán esőkertekre lehet pályázni!
− Nincs már így is éppen elég eső abban a kertben? – csodálkozott a költő.
− Az esőkert egy olyan kis sarok a kertben, ami elnyeli a vizet, speciális talaj és növények segítségével! Épp megfelelő helye is lenne ott… a tulipánok helyén!
− Pont a tulipánok helyén?! – jajdult fel Berzsián. –Mivel kínáljuk meg Dideki kutyáját, ha erre járnak? Büdöskével talán?!
− Semmi baja nem lesz a tulipánjaidnak, úgyis át kell ültetni őket néha, áttesszük őket oda, a kerítés mellé.
Egy hét múlva jöttek is a kertészek. Ástak, talajt cseréltek, ültettek. A koboldok kíváncsian bámulták őket a rozmaringbokor ágai közül.
− Ezekért a nyamvadt gazokért lakoltattuk ki a tulipánokat?! – nézett végig a kész művön csalódottan Berzsián.
− Ezekért, csak várd meg az esőt! – nyugtatta magabiztosan Klopédia.
Az esőre pedig nem sokat kellett várni. Hamarosan újra szürke fellegek tornyosultak Kőbánya felett. Órákon át ömlött a víz. De az esőkert vitézül nyelte, nem öntötte el többé a táncteret.
− Juhú! – örültek a koboldok.
Hanem akkor mégjobban örültek, amikor eljött az augusztus, és amikor mindenhol porzottak a kertek a szárazságtól, itt mégis kellemes, üde zöld volt minden és friss, nedves maradt a levegő.
− Boszorkány a feleséged, Berzsián! – mondta irigykedve egy szárazságtól tikkadt szomszéd.

− Boszorkány ám, de jóféle! – válaszolta vidoran a költő, és el is indult verset írni a szerelemről, meg a jóféle boszorkányról.