Általános iskolában csinált ilyet utoljára, igaz, akkor majdnem krétát is evett. Kék színű volt otthon, egy picike darabot harapott le belőle, borzalmas íze volt, ráadásul megfogta a nyelvét, úgyhogy ki is köpte gyorsan. Maradt a jól bevált módszernél tehát, a hőmérő dörzsölgetésnél, pizsamanadrág szárán csihatolva hamar felforrósodott. Egy matek dolgozatnál véletlenül el is törte, a higany apró, fémszínű cseppjei szétszaladtak, úgyhogy édesanyja vett másikat. A gyógyszertárban már csak digitális hőmérő volt, amit a homlokra kellett tapasztani, onnantól kezdve a homlokán próbálta megemelni a hőt, hajszárító segítségével.
Most felnőttként kellett beteget szimulálnia. A többiek rendre elkaptak minden nyavaját, különböző influenza variánsokat, a covidról nem is beszélve, csak ő volt szemtelenül egészséges és ellenálló a kórokozókkal szemben. Késő ősszel, amikor mindenki otthon feküdt, szinte egyedül maradt az irodában, rá maradt az összes feladat. A telet és a tavaszt is végiggürcölte. Most nyár volt, június, harmincöt fok. Általános iskolában ilyenkor már rég felírták a táblára, hogy ó, ió, ció, és most felnőttként úgy döntött, ennyi neki is jár. Covidra nem lehetett hivatkozni. Arra gondolt, egy jó kis emésztőrendszeri vírus megteszi, esetleg szalmonella, az ilyenkor gyakori, ráadásul két hétre is otthon maradhat vele. Felhívta a vezetőjét. A főnöke nagy sokára vette csak fel, kérte őt, gyorsan mondja, mi van, fontos értekezleten ül. Gyengécske hangon elrebegte neki, hogy biztosan evett valami rosszat, megy a hasa. A főnök megértően felajánlotta, hogy otthonról is dolgozhat, ő erre azt felelte, hogy sajnos az ügy most komolyabb, a gyomra sincs rendben.
Úgy döntött, betegszabadsága alkalmából elmegy a Palatinusra, esetleg a Gellértbe. Az ég kicsit borús volt, de napsütést jósoltak. Ahogy elindult a négyes-hatos felé, leszakadt az ég. Nem átlagos eső volt, hanem úgy szakadt, mintha zuhany alá állt volna. Ilyen szerencsétlen is csak ő lehet! A megálló beállója alatt egy idős nénike kezdett neki vég nélkül magyarázni a város alatti ciszternákról. Úgy döntött, nem hallgatja őt tovább, hanem amikor kicsit alábbhagy az eső, beszalad a közeli plázába, vesz magának új fürdőruhát, hiszen ez az ő napja.
A plázában rengetegen voltak. Elsőként az asszisztensük tűnt fel neki a fodrászüzlet kirakatán keresztül, aki már egy hete el sem tudott mozdulni a szamárköhögéses gyereke mellől. Gyorsan elnézett másfelé, és továbbsietett. A ruhaboltokban és a cipésznél megpillantott pár home office-ban dolgozó üzleti elemzőt. A cég talpnyalója volt az, akibe a következő húsz méteren belefutott. Nocsak, nocsak, nevetett rá a talpnyaló. A patikába sietek, rögtönzött a nő, majd amikor látótávolságon kívül került, gyorsan beszaladt a fehérneműboltba. A bikinis állvány előtt a saját főnöke várta, feleségestül. Arról folytattak fontos értekezletet, hogy a pöttyös brazil fazonút, vagy a csíkos, egyberészest válasszák.