Nagy sóhaj kíséretében ültem le az eresz alatt pöffeszkedő padra. Még tavaly barkácsoltam össze két mentett raklapból. Jó ötlet volt a feleségemtől, hogy pasztel harangvirág színnel ruházzuk fel, mert így üde foltja lett a kertnek.
Szeretek ide kiülni esténként. Jól esik megpihenni egy szorgos, és fárasztó nap után. Innen szinte az egész hátsó udvart belátni. Figyelemmel kisérhetem ahogyan a Habanero paprikáim lomha együttérzéssel kúsznak erőtlenül az égigérő lugasparadicsom méregzöld hajtásai felé. A buzgó szél bodzavirág illatát hozza a szomszéd felől. Egy elkésett rozsdafarkú madárpár éles hangon csattog egymással. Olyan mintha veszekednének. Nehéz elhinni, hogy csak pár kilométerre vagyunk Budapest zsizsegő belvárosától. Behunyom a szemem, és hangosan beleszürcsölök a citromfűvel megbolondított fodormenta teába. Pont olyan, mint mindig.
Egyedül csak a víz monoton csepegése incselkedik lenyugodni vágyó elmémmel.
Potty-potty.
Úgy hallom a félig megtelt esővízgyűjtő hordó felől jön a zaj.
Potty-potty.
Nem kedvelem a monotonitást. Utálom. Igen, ki merem mondani így ötven év felett, hogy konkrétan iszonyodom tőle. Pedig az élet, a szürke hétköznapok tömve vannak vele. Minden nap felkelek, megiszom a szokásos kávét, felveszem az unalomig hordott ruháimat. Iparkodok a Metro irányába, és a Parknál ugyanabba a pékségbe veszem meg a reggelimet mint bármelyik másik nap. Ugyanazok a kollégák sütik el a megszokott vicceiket, és mindig az utolsó pillanatban kapom meg a fizetést. Akkor is felhívom hazafelé menet a feleségemet, ha tudom, hogy mit fog mondani. Vacsora, egy epizód a sorozatból, alvás.
Potty-potty-potty.
Elhiszem, hogy hosszú távon van értelme a mindennapok monoton egyhangúságának. Bízom benne, hogy idővel majd meghozza a jól megérdemelt jutalmat. Egyszer majd korlátlanul élvezhetem a megnyugvással járó elismerést. De türelmetlenségem beleültette a kétely apró csíráját az elmémbe.
Potty-potty.
Feltápászkodom, hogy megnézzem honnan jöhetnek egyáltalán ezek az őrjítő vízcseppek, amikor rémisztő hirtelenséggel hatalmasat dörren az ég. Pillanatokon belül elered az eső.
Csendes mosollyal az arcomon ülök vissza a helyemre. Reménnyel feltöltődve hallgatom a harmonikus kakofóniát. Az esőcseppek hangos táncot járnak, a kert növényeinek levelelein, a virágok szirmain, és a kint felejtett kislapáton.
Pitty-potty-putty.
És hamarosan vérét ontja a monotonitásnak a csatornából kizúduló friss nyári eső.