Tavaly cseréltük a házat egy lakásra Pesten, Andris mindig rám szól, hogy nem Pesten, hanem Budán, de nem áll rá a szám, mert nekem még mindig teljesen mindegy, a Duna melyik oldaláról van szó, a főváros az Pest marad, mint lány koromban, amikor még nem tudtam, hogy öt évtizeddel később eladom a házunkat, ahol mindig is zajlott az életem, ahol felnőttem, ahol felnőtt Andris, ahol előbb anyám halt meg, most meg te, hogy Andris féltett, hogy mi lesz velem egyedül az Isten háta mögött és ezért költöztetett két utcára magától Pesten, elég messze ahhoz, hogy azért papucsban ne lehessen átmenni egymáshoz, de ha a gyerekekre vigyázni kell, itt legyek a közelben, egy apró kis lakásban, ahol nincs gang, mint a filmekben, de van beszélő lift, van légkondi, meg zöldtető, bármi legyen is az, azt mondta szeretni fogom, kicsit úgy éreztem magam először, mint az özvegy anya abban a Szabó Magda regényben, aztán rájöttem, hogy én is egy özvegy anya lettem, de minden özvegy anya más, mert én valójában nem akartam ott maradni a házunkban, ahol igazából a ti életetek zajlott, az anyámé, az Andrisé, a tiéd, én meg olyan voltam, mint egy műselyem szegfű, amit a temetőbe szoktak vinni arra a sírra, amit ritkán látogatnak, és én nem akartam már műselyem szegfű lenni, hiába nem kell annak se öntözés, se eső, mégis tarkállik, és ha ott maradtam volna a házunkban, akkor már örökre az maradtam volna, sőt, még rosszabb, egy molyrágta műselyem szegfű lettem volna, ezt persze nem mertem mondani Andrisnak, mert azt hitte volna, hogy boldogtalan voltam, vagy elégedetlen, vagy nem szerettelek titeket eléggé, pedig egyik sem igaz, csak én most már inkább tűzliliom szeretnék lenni, vagy jázmin, vagy legrosszabb esetben rózsa, de valami élő, úgyhogy inkább csak megkérdeztem tőle, hogy mi az a zöldtető, amire csak hebegett-habogott, hogy esőmentő, meg a víz természetes elvezetése, meg hőszigetelés, de nem értettem, és akkor nem is igazán érdekelt, még nem hiányzott a kert, a locsolás, a gyomok, a meztelen csigák, csak élvezni akartam, hogy bármelyik nap mehetek színházba, meg sétálhatok a várban, nem kell felmosnom azt a felesleges 150 négyzetmétert, persze aztán ahogy teltek a hetek, egyre haszontalanabbnak éreztem magam, Andrisék dolgoztak, a gyerekek iskolában, ekkor ismertem meg Gittát, Legyél te is esőmentő, jött oda hozzám egy reggel a lépcsőházban, kezében kosár, abban virágos kesztyű, apró kapa, haja bozontos, mint a csenkesz, nem igazán volt kedvem senkivel beszélgetni, de van az a típus, aki túl kedves ahhoz, hogy nemet mondj neki, úgyhogy végül felvitt a zöldtetőre, ahol van rózsa és jázmin, sőt Gitta azt mondta, ültethetek tűzliliomot, ő is imádja, azóta sok időt töltök fent vele és a többiekkel, nincs tériszonyom sem, inkább örülök, hogy olyankor picit megint közelebb vagyok hozzád, a közös életünkhöz, és képzeld, jövő hétvégén esőkertet csinálunk, olyan lesz, mint egy dzsungel a házak között, kár, hogy nem láthatod, de ne félj, egyszer majd mindent elmesélek.