Csodálkozol, hogy kiállításra akarnak menni – de ez más, mondják a gyerekeid kórusban, és már sorolják is: 360 fokos térélmény, fény- és hangeffektek, virtuális valóság, egy csomó extra. Kapkodod a fejed – micsoda? Ízlelgeted a szót, immersive. Nem esik jól. Mégis rábólintasz, olyan kitartóan nyúznak. A jövő marketingesei. Most még cukik. Oké, majd felmész velük Budapestre, csak te, mert apa elfoglalt.
Eszedbe jut, amikor először jártál galériában, és a fővárosban is. Busszal mentél a szüleiddel. Akkor az volt az extra, hogy megnőttek az albumokban látott képek, az ismerős, szürke arcokba vér szökött, a szemekben fény csillant, a fakó füvek felfrissültek, nem hitted el a selymeket, csipkéket és hogy a bársonyok is csak festve, gondolatban leheveredtél a piknikezők mellé, táncoltál az óriás cédrus alatt, megcsiklandoztad a Kisjézus meztelen talpát.

Busszal utazol a gyerekeiddel is. Elmacskásodott lábakkal szálltok le, és mielőtt tovább tömegközlekedtek, megeszitek a háziszalámis zsemléket. A csomagolásról puttók mosolyognak rátok, karácsonyi maradék, csak ünnepekre veszel ilyen puccos szalvétát. Gyorsan és borsos áron pisiltek, aztán irány a metró. Te a négy gyerek mögött, onnan mondod, merre. Kettesével mennek, mint a kisangyalok, igyekszel tartani a tempót. A hátizsákod elöl, nehogy megint kilopják a pénztárcádat, mint egyszer régen. Éppen csak felnőtt lettél, bátor utazó a rengetegben, aztán hopp, lenyúlták, benne volt a bátyád katonaképe, hirtelen beborult és leszakadt az ég, villámárvíz az aluljáróban, futás, és te, mint egy szegény kiöntött ürge, ázottan, bliccelve bumliztál el a rákoshegyi rokonokhoz pénzért, hogy hazajuss.

Ez a kiállítás csak téged nem nyűgöz le, a gyerekeidet nagyon is. Csalódsz a nyomatok miatt, utálod a művirágot, nem is érted, hogy jutott eszükbe használni, a mester forog a sírjában. És túl nagyra nőtt minden. Túl. A VR-szemüvegben megszédülsz – mondják, hogy sikítottál is, talán amikor úgy tűnt, lezuhansz a mélybe. Mindegy, a lényeg, hogy ciki voltál, de végre vége van. Pötyögni kezd az eső, ezért közkívánatra plázáztok, hambit esztek, újra sok az effekt, az extra, nem is érted, miért pont ide, émelyegsz, igyekszel tartani a tempót, ők mondják merre, a hátizsákod elöl, nehogy megint, fogod a fejed, csak egyszer hazajuss.

Eléritek az utolsó járatot, a gyerekek stipi-stopi – persze, hogy te ülj idegen mellé. Nem is idegen, utcabeli fiú. Megkérdezed, mi járatban volt fent, röviden válaszol, egyetem, vizsgaidőszak, csak hazaugrik valamiért. A további beszélgetést elengeded, mert már nyílik is az ölében a laptop. Hátradöntöd az ülésedet, odasandítasz, indul a PPT: Esővíz-kezelés városi környezetben. Első pont: Vízáteresztő burkolat. Érdekel a téma, tuti beszippantana, ha nem egy ilyen napon lennél túl. Elfáradt a szemed, lehunyod. Ráz a busz, ringat a busz, ringat a víz, lebegsz, lebeg a közeledben a katonafotó, utána nyúlsz, de csak egy művirágot fogsz. Felriadsz. A legkisebb hátraszól: – Hazaértünk.