Székely-Balogh Szilvia: 2,3

Letörlöm a kardomról a vért. Tovább kell mennem. Kilesek a hídpillér mögül, de senkit nem látok közeledni. Veszek egy nagy levegőt és szaladni kezdek, át a túloldalra. Alattam, a Duna helyén egy vékony ér csordogál, a mederben áll a szemét. Egy pillanatra megtorpanok. Gellért püspök lefejezett szobra vészjósló árnyékként mered a város fölé. Még így fejetlenül is kitartóan emeli magasba a keresztet. Hirtelen nyilallást érzek a bal vállamnál, és tudom, hogy eltaláltak. Eszeveszetten szaladni kezdek, egészen a régi vízesés helyén tátongó mélyedésig. Behúzódom a kövek mögé, és ellenőrizöm a hátamon a tartályt. Szerencsére nem szivárog sehol, a kijelző még mindig 2,3 litert mutat. Ennek ki kell tartania a végéig, különben elvesztem. Hasogat a vállam, mély seb piroslik rajta, de ez szinte nem is érdekel. Hirtelen megszólal a jelzőhang: ki kell tisztítanom a sebet. Egy deci elég lesz. A jelző 2,2 litert mutat. Olyan közel járok már. Csak fel a lépcsőn, a ciszternához, ami a régi Citadella helyén magasodik. Hányan lehetnek körülötte? Megint elém ugrik egy alak. Majdnem meglepett. Kiverem a kezéből a lándzsát és egy mozdulattal elintézem. Már rutinom van. Sosem gondoltam volna, hogy felszabadító lehet ölni. Aztán megint hallom a jelzőhangot. Nincs mit tenni, innom kell legalább egy pohárnyival. Aztán elindulok fölfelé. A kijelző már csak 1,9 litert mutat. Szűkös lesz. Csorog a hátamon a verejték. Ha valahogy felfoghatnám! Szedem a lépcsőfokokat, versenyt futok az idővel is. Hirtelen elered az eső. Egy pillanatig fel sem fogom, nem volt ilyen már hónapok óta. Az egész Gellért-hegyet egy óriási fekete felhő veszi körbe. Szaladok felfelé, kettesével veszem a fokokat. Már nincs messze. Be fogok jutni abba a rohadt ciszternába, bármennyire is őrzik, és akkor az enyém lesz az összes víz. Az eső ömlik lefelé a lépcsőn. A kiszáradt növényeken már nem segít, mossa le a hegyoldalt. Próbálok előre jutni, de alig bírok lépni a hömpölygő sárfolyamban. Hirtelen zajt hallok. Felemelem a kardot. Behúzódom egy vastagabb fa mögé. Megint hallom a zajt.
– Apa, szomjas vagyok – lépett be pizsamásan, kócosan a gyerekem.
– Jövök máris – nézek fel zavarodottan a monitorról.
– Adsz inni?
– Még két pohár vizünk van a fejadagból, az egyiket megihatod – felelem gyorsan, aztán csendben figyelem, ahogy a fiam mohón kortyol.
– Megnyered? – kérdezi.
– Már nagyon közel járok hozzá. – Sietve visszatelepszem a gép elé, de elkéstem, valaki megtalált. A képernyőn a GAME OVER felirat villog, ordító betűkkel. Egy percig csak nézem, aztán magamhoz térek. A fiam bámul.
– Tudod, mit? – állok fel lassan – majd holnap megnyerem azt a vizet. Egy egész hordóval. És akkor degeszre isszuk magunkat.