Csapadékos és túl meleg: az idei tél volt a jövő tele

Hó alig, sok eső, furcsán meleg időjárás: a kutatók szerint az ideihez hasonló telekre lehet számítani a jövőben Magyarországon. És bár a csapadék mennyisége nem fog csökkenni, sőt, az országra vonatkoztatott klímamodell eredmények tanúsága szerint az elkövetkező mintegy húsz éves időtávon kissé még növekszik is (4%-kal) , időbeli eloszlása egyre egyenlőtlenebb lesz, így a csapadékvíz megtartása központi fontosságúvá fog válni. Az éves csapadéknak várhatóan az eddiginél jóval nagyobb része télen fog lehullani (9%-kal több csapadék az eddiginél), míg a nyarak szárazak maradnak (9%-kal kevesebb csapadék), forró éjszakákkal. A kutatók szerint a tavaszt és az őszt elfelejthetjük, és hóláncra sem igen lesz szükség a jövőben az országban.

A MEDIÁN Kft. tavaly nyáron készült reprezentatív közvéleménykutatása azt mérte fel, hogy vajon a budapestiek mennyire vannak tisztában a fenti változásokkal, azok hogyan érintik őket, és tesznek-e valamit az új helyzethez való alkalmazkodás érdekében.

A fővárosiak a bőrükön érzik a problémát

Az eredmények szerint a budapestiek többsége tisztában van azzal, hogy az elmúlt tíz évben megváltozott az időjárás, és gyakoribbá váltak a nagy esőzések. A válaszadók bő egynegyedének már keletkezett anyagi kára is az esőzések miatt, közlekedési fennakadásokat pedig ennél is többen, 73%-uk tapasztalt.

Esővízgyűjtés: van hova fokozni 

A megváltozott klímához való adaptációs lehetőségekről, így például a csapadékvíz visszatartásról és annak különböző módjairól a megkérdezettek 63%-a nem hallott, és bár 34%-uk úgy gondolja, lenne lehetősége gyűjteni az esővizet, összesen 25%-uk teszi is ezt. Jellemzően a társasházakban élők úgy gondolják, jóval kevesebb lehetőségük van erre, mint például a családi házban, sorházban vagy ikerházban lakók.

Zöldtetők: nem ismerjük eléggé  

A csapadékvíz visszatartásának az esővízgyűjtőknél jóval nagyobb beruházást igénylő módja a zöldtetők kialakítása. A megkérdezettek 57%-a hallott már róla, főleg az idősebbekre és a magasabban képzettekre volt jellemző, hogy ismerik ezt a megoldást.

Hatékony stratégia kell

Ahhoz, hogy Budapest élhető város maradjon, minél hamarabb alkalmazkodni kell a megváltozott helyzethez. Sürgetővé vált tehát egy hatékony csapadékkezelési stratégia kidolgozása. Ehhez nyújtanak hatalmas segítséget a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat által életre hívott LIFE Városi Eső projekt keretében folyamatban lévő és tervezett csapadék- és vízszint-mérések és lefolyásvizsgálatok, illetve a jelenleg tervezés alatt álló kék-zöld infrastruktúra minta-beruházások (esőkertek, zöldtetők, csapadékvíz-gyűjtő és szikkasztó ciszternák) tapasztalatai.

 

(fotó: Pexels.com)